Diocletianus-palota

Az egyik legjelentősebb látnivaló a világviszonylatban is egyedinek számító fehér márványból készült, római kori Diocletianus-palota, ami az UNESCO világörökség listáján is helyet kapott. Diocletianus császár visszavonulása után, 293-ban építette a 300 ezer m2 területű luxus palotát, ahol élete utolsó éveit töltötte, s ami helyet ad mauzóleumának is. A császár rezidenciája a későbbiekben menedékül szolgált a környékbelieknek, akik az avarok és a szlávok támadásai elől itt lelhettek biztonságra. A palota 4 kapun keresztül közelíthető meg: a Tengeri Kapun (délről), az Aranykapun (északról), az Ezüstkapun (keletről), és a Vaskapun (nyugatról). A palotában található a Peristilium, egy korintoszi oszlopokkal díszített udvar, ahol Diocletianus vendégeit fogadta. A palota falai között a tulajdonképpeni óváros helyezkedik el.

Szent Doimus / Sveti Duje Székesegyház

A Peristilium mellett foglal helyet a Sveti Duje székesegyház, a császár egykori mauzóleuma, amely a VII. századtól keresztény templomként működik. A székesegyház Split védőszentjéről, Szent Dujmóról kapta a nevét, aki Diocletianus alatt halt vértanúhalált. A templomban magyar vonatkozással is találkozhatunk: a főkapu felett két kőkoporsó van elhelyezve, melyekbe IV. Béla magyar király lányainak, Katalinnak és Margitnak a földi maradványai vannak befalazva, akik a tatárok elől menekülve a közeli Klissza (Klis) várában vesztették életüket.

Jupiter templom

Ha tovább haladunk a palota alkotta óvárosban, akkor elérkezünk egy rendkívüli római épületmaradványhoz, a Jupiter templomhoz, amely az egyik legépebben megmaradt emlékhely a római korból. A szentély napjainkban a Szent Dujmo templom keresztelőkápolnájaként működik.

Nini Gergely püspök szobra

A hatalmas méretű szobor, amely Split egyik leghíresebb nevezetességének számít, Ivan Mestrovic szobrászmester 1929-es alkotása. A műalkotást az Aranykapu mögött, a Diokleciánusz palotával övezett óváros északi részén találhatjuk. A 10. században élt püspök tagadta a pápa hatalmát, és az egyházi szertartásokban bevezette a horvát nyelvet az addig kizárólagosan használt latin helyett. Ez a horvát nyelv fejlődése, és a horvátországi egyház megerősödése szempontjából egyaránt fontos lépés volt. A babona szerint a szobor nagylábujjának megérintése szerencsét hoz, és hogy mennyien hisznek ebben, az látszik a nagylábujj eltérő színéből.

Papalic palota

A Diocletianus palota épületegyüttesén kívül is várnak ránk még izgalmas látnivalók Split városában. Említésre méltó például a XV. században épült késő gótikus Papalić palota, a város legjelentősebb, gótikus stílusban épület műemléke, amely ma a Városi Múzeumnak ad otthont. A Papalić család Split egyik legősibb és legelőkelőbb családja, akiknek jóvoltából az épület gótikus nagyterme a spliti humanisták vitadélutánjainak szolgált színteréül.

Split főtere : Narodni Trg., Pjaca

Split főterén állva szinte Velencében érezhetjük magunkat, nem csak a velencei paloták miatt. A városközpontban álló, nem hivatalos nevén Pjacának hívott, hangzásában az olasz Piazzára hajazó hangulatos tér mentén számos figyelemreméltó épületet csodálhatunk. A kávézókban és üzletekben bővelkedő tér a splitiek kedvelt találkozópontja.

Marjan hegy

A város északnyugati részén magasodó, 178 méter magas Marjan hegy tetején lévő kilátóból lélegzetelállító panorámában gyönyörködhetünk. A hegyre azonban nem csak a kilátás miatt érdemes felmenni: a mediterrán növényzet, és a fenyő- és tengerillatú friss levegő mind-mind megéri a Split óvárosából számolva 15 perces, kis, szűk utcákban kezdődő, és fenyőerdőkben végződő sétát. A környéken sétányokat, sportpályákat, és játszótereket is találhatunk, valamint a spliti állatkert kedves állatai is itt élnek.
(FORRÁS: utazas-nyaralas.info)

  • Split, Horvátország - Történelem és Nevezetességeit - Kép 1
  • Split, Horvátország - Történelem és Nevezetességeit - Kép 2